anyák összekapcsolódása babáikkal és anyatársaikkal

Mom Bond

Legyen az első a második

2017. június 04. - krikovac

20170530_170832_1.jpgAnnyival könnyebb a másodikkal. Eleve nem is tudunk annyit szorongani rajta, mert ott van az első. Aki éppen szokik le a pelenkáról (vagy csakazértsem), csak akkor eszik, ha szájába tömöd a falatot, egy jó óvodát kell neki választani, beírt az üzenőbe a tanítónénije. Én úgy képzelem, hogy van egy adott szorongásmennyiségünk, kinek több, kinek kevesebb, és azt első babánk születése után (illetve a folyamat már előtte megkezdődik) mind rázúdítjuk arra az egy szem gyermekünkre, de a másodiknál már eloszlik a kettő között. Nyilván tapasztaltabbak is vagyunk már, megvan a többé-kevésbé jól bevált eszköztárunk a gyakran előforduló helyzetek megoldására, úgy mint bedurrant cici melegvizes palackkal masszírozása,  különféle hordozóeszközök használatának villámgyors elsajátítása youtube-ról, mosipelusok helyes és higiénikus kezelése. Amúgy is sokkal könnyebben elengedünk dolgokat. Talán nem jelent végzetes fenyegetést gyermekünk jővőbeli egészségére, családunk és a társadalom jóllétére nézve, ha nem pontosan a védőnő által javasolt sorrendben vezetjük be a szilárd ételt, és egyik nap kétszer alszik a kisebbik, másik nap, amikor otthon van az irtó hangos nagytestvére, csak egyszer. Lehet, hogy az az egyszer délelőtt 10-kor van, úgy jön ki jól a napi program. Nincs is nagyon időnk ezeken filózni, mert egy “mindenre lesz ma időnk” nap hamar eltelik a napi teendőkkel, indulni kell az óvodába, iskolába a nagyért, és ha végre hazaér, akkor meg oldani kell az egész nap folyamán távollétünkben begyűjtött feszültségét (amiben viszont még nincs meg az a fenenagy gyakorlatunk).

Az elsőnél az új helyzet által generált feszültség természetes, mint minden más helyzetben, ahol kezdők vagyunk. Erre az alapszorongásra viszont rárakódik egy csomó “ontop”.

Jószándékú családtagjaink, orvosaink és felebarátaink terhesség alatt kezdik támogatásunkat, “Ne stresszeld már magad, árthat a babának!” felkiáltással. Hogyafenébene, hiszen éppen most olvastad, hogy százféle eddig sosem hallott betegség fenyegeti kisbabádat, amire megvan persze a méregdrága szűrővizsgálat (és akkor mi lesz?!). Erre természetesen még jobban szorongani kezdünk, már azon is, hogy miért szorongunk. Meg hogy árthatunk is. De mikor mindenki a legjobbat akarja! Kár, hogy teljesen ellentmondó tanácsokkal látnak el, még a kórházból hazaérkezés után egymás után megjelenő gyerekorvosod és védőnőd is. Ne adj neki tápszert cumisüvegből, mert sose fogod tudni szoptatni. Azonnal kezdd el táplálni cumisüvegből, mert éhenhal. Oké, de akkor most mi van?! Nyilván nem célom, hogy éhen haljon. (Mennyire üdítő kivételes jelenség volt a Szent István Kórház csecsemőosztályos csapata, ahol mindenki ugyanazt mondja, kedvesen, határozottan, szakértő módon. Ilyen kellene még sok. Igaz, a másodiknál már nem volt rá szükségem.) Szóval az információ hatalom. Legjobb, ha magad tájékozódsz, hiteles forrásból (bármennyire szórakoztató a stílusa, nem, a “Nem harap a spenót” nem tartozik ezek közé). És ha sürgős megoldást igényel és/vagy komoly következményei lehetnek a problémának, akkor nem bízom az internetes “tanácsadásban” sem. Szülésfelkészítőn hallottam a szoptatási tanácsadás intézményéről. A fent említett gyerekorvosi, védőnői szeánsz után azonnal segítséget kértem. És a technikai támogatás mellett lelki gyorssegélyben is részesültem bónuszként. Sok megbízható, igazán támogató szakember dogozik szoptatás, gyermekágy, hordozás, egyéb perinatális ügyek területén. Őket kérdezd, ne a szomszédnénit. Legalábbis az elsőnél. És a második legnagyobb stresszor, az információhiány is kipipálva.

A bejegyzés trackback címe:

https://mombond.blog.hu/api/trackback/id/tr1612562839

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.